Minden pár szokott vitatkoznia a pénzügyek miatt… vagy mégsem? Olvasd el ezeket a tippeket, ha nem akarsz a partnereddel az anyagiak miatt veszekedni…
Tipp #1 Szubjektív, hogy a pénzügyekben mi számít „normálisnak.”
Lehet, hogy a Te családodban az volt a „normális”, hogy a szülők nagyon keményen megdolgoztak a pénzért, aztán pedig a bevétel nagy részét megtakarították, de ez nem azt jelenti, hogy ez az egyetlen elfogadható életstílus.
Elképzelhető, hogy a párodéknál meg az volt a „normális”, ha a férfi hozott haza több pénzt, a nő pedig részmunkaidőben dolgozott, és rendszerint az összes bevételüket elköltötték spórolás nélkül.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nagyon változó, hogy melyik családnál mi számít „normálisnak”. Ne gondold azt, hogy egyedül az az elfogadható, amit otthon láttál. A többi pénzügyi gazdálkodási modellnek is megvan a maga létjogosultsága – még akkor is, ha a párod szokásai számodra nagyon furának (és sokszor idegesítőnek 🙂 ) tűnnek.
Tipp #2 Tanulj a partneredtől pénzügyi értelemben is!
Nagyon gyakori, hogy két olyan ember jön össze egymással, akinek merően ellentétes a pénzkezelési szokásai. Ha tehát Te költekezős vagy, akkor jó esély van arra, hogy végül egy spórolós embert választasz párodul.
Nem titok, hogy ez rengeteg konfliktust okozhat, ha nem vagytok hajlandóak arra, hogy tanuljatok egymástól… (Mert mind a kettőtöknek van mit megtanulnia a másiktól!) Ne úgy állj hozzá, hogy a másik költekezési stílusa eleve hülyeség, és kizárólag Neked van igazad, mert így valószínűleg nem lesztek túl hosszú ideig együtt…
Ha tehát Te vérbeli költekezős vagy, akkor figyeld meg, hogy hogyan spórol a párod, és próbáld meg egy kicsit visszafogni magad! A túl spórolós partnerednek pedig azt kell elsajátítania tőled, hogy hogyan legyen kevésbé szigorú magához és hogy hogyan élvezze jobban az életet a pénze segítségével.
Tipp #3 Ne feltételezésekre építsd a közös pénzügyi gazdálkodást.
A párkapcsolati pénzügyi konfliktusoknak az az egyik leggyakoribb oka, hogy a két fél nem állapodott meg előre a szabályokban, és csak feltételezések alapján intézik az ügyeiket.
Például tegyük fel, hogy nem beszéltétek meg előre, hogy ebben a hónapban maximum X ezer forintot szántok az élelmiszerek megvásárlására. A párod pedig végül sokkal többet költött el a boltban, ami Téged nagyon idegesít, hiszen a hónap végén már alig volt pénz a számlátokon.
A legrosszabb az egészben az, hogy a partnered lehet, hogy nem is tud a problémádról, hiszen mivel nem állapodtatok meg semmiben, ezért azt feltételezheti, hogy Te is meg vagy elégedve a dologgal. Sőt, még talán örülsz is neki, hogy olyan sokféle ételből lehetett válogatni otthon…
Ez a példa jól mutatja, hogy nem szabad csupán feltételezésekre alapozni a költési szokásokat, hanem érdemes tervet készíteni és KÖZÖSEN megállapodni abban, hogy mire mennyit érdemes elkölteni.
És a többi pénzügyi kérdés..?
Neked vannak még pénzügyi ötleteid a fent felsoroltakon kívül? A közös, a vegyes vagy a külön kasszában hiszel? Nálatok hogy zajlik a pénz beosztása? Írd meg a véleményedet, mert őszintén kíváncsi vagyok rá! Ha pedig tetszett ez a cikk, akkor oszd meg, hogy minél több emberhez eljuthasson!
Tombor Zsófia /
Lélekgyöngyök