Ha a párunk szinte minden egyes tulajdonsága vagy apró tette idegesít minket, akkor annak általában van egy háttérben megbúvó, nagyobb, IGAZI oka. Az apró-cseprő dolgok miatti idegeskedés sokszor csak egyfajta „szelepként” funkcionál, aminek a segítségével levezethetjük a VALÓDI problémánk miatt keletkezett feszültséget.
Például előfordulhat, hogy azért cseszegetjük minden egyes kis apróságért a partnerünket, mert korábban nem figyelt ránk eléggé, és ezzel nagyon megbántott minket.
Megeshet az is, hogy az állandó kritizálással valójában a kicsapongásait igyekszünk megtorolni.
Nem kizárt az sem, hogy a családi munkamegosztásból nem veszi ki a részét és az emiatt bennünk felgyülemlő feszültséget vezetjük le rajta közvetett módon az apróságok miatti cseszegetéssel.
A lista szinte végtelen…
Ha tehát meg akarjuk oldani a helyzetet, akkor nem arra kell koncentrálnunk, hogy megváltoztassuk a partnerünket a minket idegesítő dolgok vonatkozásában. Sajnos ez csak felszínes szélmalomharcot eredményezne…
Ehelyett inkább arra kell rájönnünk, hogy mi az IGAZI bajunk a kapcsolatunkkal, és elsősorban ezzel kell foglalkoznunk! Ha ezt a gondot megoldjuk, akkor nem kell magunknak olyan, apró „szelepeket” keresnünk, amiken keresztül eltávozhat a bennünk lévő, nagyobb gondok miatt keletkezett feszültség.
Tombor Zsófia / Lélekgyöngyök
A képek forrása a pixabay.com.