„Nemrég még a közös jövőnkről beszélt, most pedig már nem is vagyunk együtt…”

váratlan-szakítás


Sok olyan ember történetét hallgattam már meg, aki egy váratlan szakítás miatt került a padlóra. Az a tapasztalatom, hogy a frissen egyedülállóvá vált emberek számos esetben érzik magukat összezavartnak amiatt, hogy a partnerük nem sokkal az általa kezdeményezett szakítás előtt még közös terveket szövögetett és hangzatos ígéreteket tett. Ennek a tükrében ugyanis különösen szürreálisnak tűnik a szakítás…

Tanácsos-e mindkét szülővel közös programot csinálni a válás után?

közös-program-válás-után


A válás soha nem egyszerű… főleg nem a gyerekek számára. Ezért a szülők (ideális esetben) próbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy a gyerekeik minél kevésbé sérüljenek a szakítás miatt. Ennek érdekében sokan még a válás után is rendszeresen csinálnak közös programot a volt párjukkal és a gyermekükkel. De biztos, hogy ez jó ötlet..?

Vissza az exhez – Esettanulmány egy sikeres párról

vissza-az-exhez


Sokan tudják rólam, hogy régebben párkapcsolati coachinggal és tanácsadással is foglalkoztam. 🙂 Többek között olyan embereknek is segítettem, akik vissza akarták szerezni az exüket. Most szeretnék Nektek egy kis bepillantást nyújtani abba, hogyan dolgoztam. Ehhez egy megtörtént esetet fogok bemutatni – természetesen a kliens hozzájárulásával. Vágjunk is bele!

Miért nem sikerül sokszor megjavítani a párkapcsolatokat..?

miért-nem-sikerül-sokszor-megjavítani-a-párkapcsolatokat


Sokan írnak nekem abból a célból, hogy segítsek nekik rendbetenni a párkapcsolatukat. És büszkén mondhatom, hogy a közös munkának sokszor remek eredményei vannak. Viszont azt sem szeretném eltitkolni, hogy vannak olyan esetek, amikor az igyekezet ellenére sajnos nem, vagy nem eléggé sikerül helyrerakni egy párkapcsolatot. És ennek sokszor ugyanaz a probléma az oka…

A női túlagyalásról 1.

a-női-túlagyalásról-1


Mivel elsősorban (de nem kizárólag) nőkkel foglalkozok, ezért feltűnt már, sok hölgy hajlamos nagyon túlagyalni a párkapcsolati problémáit. Erről a gyakori jelenségről két cikket is írtam, aminek most az első részét teszem közzé.

„Jobbat érdemelsz nálam”

jobbat-érdemelsz-nálam


Egy szakítást nagyon sokféle dologgal lehet indokolni. Például vannak olyan emberek, akik azt mondják, hogy azért szeretnének továbblépni, mert szerintük az elhagyott fél jobbat érdemel náluk. Ezzel én sem nagyon tudnék vitatkozni, viszont érdemes tudni, hogy valójában mi rejtőzhet a „jobbat érdemelsz” magyarázat mögött…