Az erős vonzalom érzése mögött sokszor nem olyan romantikus okok állnak, mint ahogyan azt hisszük. 🙂 

Gyerekkorunkban voltak olyan tulajdonágaink, amiket a környezetünkben élő emberek elfogadtak. És voltak olyanok is, amik másoknak nem tetszettek és ennek következtében úgy gondolták, hogy a nevelés segítségével mindenképpen meg kell szabadulnunk tőlük.  

 

Például a kisfiúk esetében a társadalom sokszor nem tartja elfogadhatónak a fájdalom kimutatását, a kislányoknál pedig a harag megélését. A környezet azt közvetíti a fiúknak, hogy erősek és bátrak legyenek, a lányokat pedig arra biztatja, hogy váljanak minél békésebb és elfogadóbb teremtésekké.

 

Ennek következtében a fiúk sokszor a gyengeségüket tagadják meg a szocializálódás során, a lányok pedig a haragjukat. (De persze más esetek is előfordulhatnak.) Ezek az érzelmek vagy tulajdonságok az úgynevezett „árnyékszemélyiség” részévé válnak.  Itt található minden olyan dolog, amit a környezetünk hatására önmagunkban elfogadhatatlannak és rossznak bélyegeztünk.

 

Az erős vonzalom sokszor annak a gyümölcse, hogy a másik emberben megvan egy olyan tulajdonság, amit mi az árnyékszemélyiségünkbe száműztünk.

(Így tulajdonképpen esélyt kapunk arra, hogy egy külső személy segítségével szeressünk önmagunkat és újra teljessé váljunk. <3 ) Minél mélyebbre temettük magunkban az adott személyiségrészt, annál jobban odavagyunk az azt hordozó emberért – legalábbis kezdetben.

 

Egy idő után az erős vonzalom ellenére sajnos előfordulhat, hogy elkezd minket irritálni a másikban az a dolog, amit korábban saját magunkban megtagadtunk. És nagy esély van rá, hogy ugyanúgy fogunk bánni ezzel a tulajdonsággal (és emberrel), mint ahogyan azt régebben saját magunkkal is tettük.

 

Vagy elfogadjuk önmagunkban (és a másikban) az árnyékba taszított személyiségrészeinket, vagy pedig komoly konfliktusoknak (és esetleg szakításnak) nézünk elébe.

 

Viszont ha nem sikerül az integrálás, akkor nagy esély van arra, hogy újra egy olyan ember iránt ébred bennünk erős vonzalom, akiben van egy olyan személyiségrész, amit mi az árnyékba száműztünk… és a tánc kezdődik elölről egészen addig, amíg nem sikerül újra teljes emberré válnunk a „rossz” tulajdonságaink elfogadásával és szeretésével.

 

 

Tombor Zsófia / Lélekgyöngyök

 

 

 

 

A kép forrása itt van.