Természetesen mindannyian vágyunk arra, hogy mások jól bánjanak velünk – és bizony nagyon megszenvedjük, ha nem ilyen hozzáállást tapasztalunk a környezetünk részéről. Sokan persze ennek hatására előbb-utóbb továbblépnek és számukra megfelelőbb embereket keresnek maguk mellé. 

 

Viszont a tapasztalatok alapján sokan a rossz kapcsolatokból való kikeveredés után sajnos nem ügyelnek arra, hogy jól bánjanak saját magukkal. Pedig adott a kérdés, hogy ha mástól nem viselik el a rossz bánásmódot, akkor önmaguktól miért tűrik el..? :O

 

Ez egyébként azért veszélyes, mert általában azok az emberek vágyakoznak a legjobban a környezetükben lévők elismerésére, akik nem bánnak jól saját magukkal. Ez pedig nagyon hajlamossá teszi őket arra, hogy visszatérjenek azokhoz az emberekhez, akik korábban rosszul bántak velük. Sajnos még a rossz kapcsolatokat is hajlandók elviselni, mert úgy gondolják, hogy ez a semminél még mindig jobb.

 

Úgyhogy – bármekkora közhely is – ennek tükrében még fontosabb, hogy az emberek megtanuljanak jól bánni önmagukkal.

 

Ezzel a témával kapcsolatban egyébként mindig az az ismerősöm jut eszembe, aki azt mondta, hogy ha nincsenek otthon a családtagjai, akkor hiába lesz éhes, mert önmagának soha nem készít semmilyen normális ételt, mert hát „egyedül saját magának minek..?”

 

És tényleg, minek..? Mondjuk azért, hogy a jó bánásmódra éhezve előbb-utóbb ne keveredjen bele olyan emberi kapcsolatokba, amelyekben nem megfelelően bánnak vele. 😉 Meg persze azért is, hogy ne éhezzen semmilyen minőségi ételre egy kis zacskónyi sósmogyorót falatozva – miközben másokat meg mindig megtisztel azzal, hogy normális ételt főz nekik. 🙂

 

 

Tombor Zsófia /
Lélekgyöngyök