Vannak olyan rossz szokások, amelyek mostanra annyira elterjedtté váltak, hogy a nők nincsenek is a tudatában annak, hogy talán érdemes lenne felhagyniuk velük. 🙂
Ebbe a kategóriába tartozik például a káromkodás. Az a tapasztalatom, hogy meglepően sok nő szokott csúnyán beszélni. Bevallom, hogy régen én is ebbe a kategóriába tartoztam… Elég sokat káromkodtam, mert úgy éreztem, hogy ezzel nyomatékosabbá tehetem a mondanivalómat, illetve kiengedhetem a bennem lévő feszültséget.
Azóta már szerencsére tudatosan változtattam ezen a szokásomon… Ez nyilván nem volt könnyű, de szerintem megérte az erőfeszítést. Persze nem tagadom, hogy időnként még most is nagyon nehéz megállnom, hogy ne szaladjon ki a számon egy-egy káromkodás, de igyekszek… 🙂
Szerintem nem is baj, hogy leszoktam, mert mostanában több férfit is hallottam arról panaszkodni, hogy nagyon visszataszító, ha egy nő rendszeresen csúnya szavakat használ.
Úgyhogy ha tetszeni szeretnél az ellenkező nemnek, akkor szerintem érdemes felhagynod a káromkodással, mert ez a szokás sajnos egyáltalán nem elegáns és nem nőies. 🙁
Becsapós módon azt érezheted, hogy menőbb leszel tőle, de valójában a környezetedet nagyon zavarhatja a csúnya szavak használata.
És ami a legrosszabb: mások szemében sajnos veszíthetsz az értékedből amiatt, ha nem tanulsz meg elég igényesen beszélni… 🙂 Úgyhogy szerintem érdemes mostantól egy kicsit jobban odafigyelned a káromkodás elkerülésére. 😉