Nem könnyű második feleségnek lenni

Bali-Edina-Zsanna-Azanő-Második-feleség


Nemrég olvastam Bali Edina Zsanna Azanő című könyvét. A mű azokról a hölgyekről szól, akik a párjuk többedik feleségeként élik vagy élték az életüket. Bizony nem könnyű az ő helyzetük sem… 

 

Sokan megvetően nyilatkoznak azokról a nőkről, akik közrejátszottak egy házasság felbomlásában. De azok számára sem mindig egyszerű a boldogulás, akik már jóval az első házasság kudarca után érkeztek meg a kedvesük életébe.

 

 

Egyrészt, nehéz egy olyan férfi párjának lenni, akinek már van családja. Ez igen komoly leterheltséget jelenthet abban az esetben, ha a gyerekek még kicsik. Nem könnyű azt megélni, hogy a férfi az idejének jelentős részét a korábbi kapcsolatából született gyerkőcökre fordítja.

 

Aztán minden második hétvégén megérkeznek az utódok. Sok olyan férfi van, aki ilyenkor részben vagy teljesen kivonja magát a gyereknevelés alól, és a párjára hagyja ennek a terhét. (Felmerülhet a kérdés, hogy ő pótanyát keresett, vagy partnert?)

 

Nagyon nehéz a helyzet abban az esetben, ha az első házasság felbomlása a második miatt történt. A gyerekek ilyenkor utálják az új nőt, és ezt sokszor nem is rejtik véka alá. Nem ritka, hogy a korábbi feleség még uszítja is a gyerekeket, akiknek így sokszor nincs is kedvük arra, hogy meglátogassák az apukájukat.

 

Az új nőnek mégis jó képet kell vágnia a helyzethez, hiszen a párja számára igen fontosak a gyerekei. Az új feleségnek nem egyszerű együttélnie azzal sem, hogy a párja szeme fényei gyűlölik… és nem könnyű megküzdenie a gyerekek iránt érzett esetleges ellenszenvével sem.

 

Sok esetben a férj családja sem kedveli az új „jövevényt”. A nagyszülők általában attól tartanak, hogy a másik nő okozta válás miatt lényegesen kevesebbet láthatják majd az unokájukat.

 

A régi feleség is alaposan keresztbe tehet az újnak. Van, aki irreálisan magas tartásdíjat követel, amivel ellehetetleníti a férfi számára az újrakezdést. (És rosszabb esetben a pénzt nem a gyermekre költi el.) Más minden egyes apró-cseprő dologgal felhívja a volt férjét, aki így kénytelen sokszor visszalátogatni a régi otthonába. Még rosszabb, ha a volt feleség vissza is szeretné csábítani az urát a mostani párjától.

 

Megeshet az is, hogy a régi asszony nem akar együttműködni a férfival a láthatás kérdésében. Van, hogy teljesen ellehetetleníti a pár terveit a döntéseivel – például költözés esetén egyáltalán nem hajlandó arra, hogy a kisgyermeket időnként elvigye az apjához, aki így sok esetben maradásra kényszerül, lemondva a jelenlegi párjával szőtt terveiről.

 

A könyvben kb. tíz tanulságos történet olvasható. A fent felsorolt problémákon kívül még sok más téma is szóba kerül olvasmányos, ítélkezéstől mentes formában, ezért szerintem megéri elolvasni a művet! Sokat lehet belőle tanulni. A többedik feleségként élő olvasók pedig erőt meríthetnek belőle a problémáik megoldásához vagy elviseléséhez.

 

 

Tombor-Zsofia-Lelekgyongyok

Tombor Zsófia / Lélekgyöngyök

 

 

 

Leave a reply