Miért nem őszinték a férfiak a nőkkel?

férfi-nő-őszinteség-hazugság


A hölgyek gyakran panaszkodnak arra, hogy az urak nem őszinték velük. Ha valamilyen problémájuk adódik, akkor sokszor inkább elkerülő magatartással hátrálnak ki az adott szituációból és mélyen hallgatnak a gondjaikról. 

 

A jelen cikkben (a teljesség igénye nélkül) annak próbálunk utánajárni, hogy mi lehet ennek az oka.  

 

  • A férfiak már gyerekként is azt az üzenetet kapják, hogy ne beszéljenek az érzelmeikről.

Mindannyian ismerjük a „ne sírj, ez csak katonadolog” szöveget, amit a kisfiúknak mondanak. Ennek következtében sokan kisebb-nagyobb mértékben elszakadnak az érzelmeiktől és így kevésbé képesek kifejezni azokat. A férfiak azt tanulják meg, hogy erősnek kell lenniük, amibe nem igazán fér bele a lelki problémáikról való „fecsegés” és a gondjaik miatti panaszkodás.

 

  • A férfiak kommunikációs képessége általában gyengébb, mint a nőké.

A hölgyek szemében talán kicsit furának tűnhet ez az állítás, de az urak számára sajnos nem mindig könnyű annak a megfogalmazása, hogy pontosan mi bajuk van. Akadnak olyan férfiak is, akik sajnos a kommunikációs képességük fejletlensége miatt egyszerűen képtelenek szavakba önteni, hogy mi a problémájuk – pedig legbelül érzik, hogy valami nincsen rendben a párkapcsolatukkal.

 

  • A felnőtt férfiak fókuszának a középpontjában nem az érzelmek állnak.

Ennek következtében ők ezzel a témával nem foglalkoznak annyira gyakran, mint a nők. Az urak inkább cselekedni szeretnek, nem pedig a lelki dolgokkal foglalkozni. A párkapcsolat elég fontos szerepet tölt be az életükben, ám ennek ellenére nem szeretnék azt „elemezgetni”, hanem csak szimplán jól akarják érezni magukat benne.

 

  • Az urak attól tartanak, hogy a nők kiborulnak vagy visszatámadnak, ha mégis őszinték lesznek.

Egy férfi sem szereti, ha egy nő „hisztizni” kezd. (Még akkor sem, ha ezt jogosan teszi.) Az urak nehezen viselik, ha egy hölgy nem tudja kontrollálni a negatív érzelmeit és nagy fájdalmat él át őszinte szavak hatására. Még rosszabb, ha a nő azonnal visszatámad a hallottakat követően és nem mutat megértést.

 

Ez a férfiaknak egyszerűen SOK. Számukra nagyon nehéz kezelni ezt az érzelmi hurrikánt. Amint elindul a sírás vagy a „hiszti”, még eggyel nő a gondjaik száma – ezt pedig semmiképpen sem szeretnék, hiszen amúgy is van már nekik elég bajuk.

 

Úgyhogy gyakran inkább hallgatnak, és elkerülő viselkedéssel próbálják „orvosolni” a problémáikat, hiszen nem szívesen konfrontálódnak a nőkkel.

 

  • Lehet, hogy a férfiak már megpróbáltak beszélni a gondjaikról, de a nők ezt nem vették komolyan. 

Olyan eset is előfordul, hogy az urak próbálják nagyon finoman a nők értésére adni, hogy mi a problémájuk, azonban a hölgyek nem veszik komolyan a dolgot, mert nem érzik az urak szavainak a súlyát. Azt gondolják, hogy a férfiak csak néhány ártatlan megjegyzést tettek, vagy hogy éppen csak rossz napjuk volt, és azért morognak.

 

Pedig az urak gyakran nem azért fogalmaznak annyira finoman, mert jelentéktelenek a problémáik, hanem azért, mert tudják, hogy egy érzelmi aknamezőn sétálgatnak, ha a partnerüknek a párkapcsolati gondjaikról beszélnek. Inkább próbálnak nagyon diplomatikusak lenni, nehogy kitörjön a III.világháború az őszinteségük miatt.

 

Viszont ennek a visszafogott kommunikációs stílusnak a hatására a nőkben nem mindig tudatosul, hogy milyen nagy a férfiak problémáinak súlya… sajnos gyakran már csak a szakításnál derül ki, hogy valójában nagyon súlyos gondok húzódnak meg az apró megjegyzések mögött…

 

De mégis, hogyan lehetne elérni, hogy a férfiak egy kicsit őszintébbek legyenek a kapcsolatot érintő témákban?

 

  1. Az urak működésének megértése. (A nőknek érdemes inkább MEGELŐZNIÜK a párkapcsolati problémák kialakulását azzal, hogy megtanulják, hogy hogyan működik egy férfi. Sajnos esélyes, hogy a párjuk úgyse nagyon jelzi, ha valamilyen gondja van, így hát a hölgyeknek kell okosabbnak lenniük. Esélyes, hogy a férfi már csak akkor fogja megemlíteni a problémáját, amikor éppen szakít. 🙁 )

  2. Női részről elfogadó és megértő hozzáállás a férfiak felé. (De fontos a méltóság megőrzése, nem szabad mindent „lenyelni”!)

  3. Nyugalom és önuralom – még akkor is, ha könnyű lenne kiborulni vagy visszatámadni.

  4. Olyan légkör teremtése, ahol a férfiak azt érezhetik, hogy őszinték

    lehetnek.

  5. Segíteni kell őket az érzelmeikkel való kapcsolódásban. Óvatosan ki kell puhatolni, hogy milyen problémáik lehetnek. Így el lehet kezdeni megoldást keresni rájuk.

 

 

 

Tombor-Zsofia-Lelekgyongyok

Tombor Zsófia / Lélekgyöngyök