Amikor a másik csak visszaigazolásra vágyik…

visszaigazolás


Mostanában egyre többször veszem észre a tágabb környezetemben azt, hogy sokan úgy kezdenek ki valakivel, hogy valójában nem is akarnak tőle (szinte) semmit. Se szexet, se szeretősdit, se kapcsolatot. Valójában csak egyvalamit keresnek – mégpedig pozitív visszaigazolást. Bizonyítékot arról, hogy ők amúgy kellenének a másiknak, ha mégiscsak akarnának tőle valamit… 

 

A jelenség körülbelül úgy zajlik, hogy a kezdeményező fél elkezd jeleket adni az általa kiválasztott személynek. Szépeket mond, flörtöl, mosolyog, találkozót szervez… Tehát minden úgy halad, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

 

A kedveskedés viszont csupán addig tart, amíg a másik ember egyértelműen vissza nem igazolja, hogy a kezdeményező fél tényleg tetszik neki, illetve hogy nyitott lenne az érdeklődésére. Onnantól kezdve megcsappan a kezdeményező fél lelkesedése, és előbb vagy utóbb menekülőre fogja a dolgot.

 

A másik fél pedig egyszerűen nem érti, hogy mi történhetett… Ilyenkor ő a legtöbbször már érzelmileg is benne van a történetben. A kétségbeesése miatt általában elkezd kapálózni a figyelemért, de a kezdeményező félnél már csak süket fülekre talál.

 

Félreértés ne essék, nem arról beszélek, amikor valaki az ismerkedés alatt kiábrándul a kiszemeltjéből és emiatt visszahúzódik. Arról az esetről írok, amikor valaki kezdettől fogva tudja, hogy semmit sem akar a másiktól, és csupán a tesztelés kedvéért hajt rá, majd az érzelmi függőség kialakulása után azonnal távozik is.  Persze a kezdeményező pontosan tudja a lelépésekor, hogy a másik már érez valamit iránta, és ha akarja, akkor akár ki is használhatja ezt a későbbiekben a mézesmadzag újbóli elhúzása után.

 

Sokan egyébként azt hiszik, hogy ez a jelenség csak a férfiakra jellemző, de sajnos én azt látom, hogy mostanában egyre több nő is igyekszik ilyen módon „rajongótábort” építeni maga köré. :O

 

És hogy mi a tanulság..? Az, hogy érdemes vigyázni, mert sajnos sokan csupán úgy tesznek, mintha akarnának valamilyen kapcsolatot a kiszemeltjüktől, de valójában csak pozitív visszaigazolásra vágynak. És ez persze arra is nagyon jó, hogy a kialakult érzelmi függőség miatt a későbbiekben a saját céljaikra használhassák fel a birtokolt személyt

 

 

Tombor-Zsofia-Lelekgyongyok
Tombor Zsófia / 

Lélekgyöngyök