Élete során talán már mindenki érezte úgy, hogy hatalmas hiány van a „normális” férfiakból (vagy nőkből).  

 

Nekem nem tisztem megítélni, hogy ez igaz vagy sem, hiszen ennek az eldöntése úgyis nagyon sok szubjektív tényezőn múlik. Viszont most a cikk kedvéért tételezzük fel, hogy az állítás igaz, és tényleg csak kevés „normális” férfi / nő közül lehet válogatni.

 

Alapvetően két út áll előttünk, ha valóban ez a helyzet:

 

1) Folyamatosan a másik nemet hibáztatjuk mindenért és egyre jobban belesüllyedünk az önsajnálatba. Úton-útfélen azt hangoztatjuk, hogy milyen hülyék a férfiak / a nők, az állításunk igazát pedig a sztorijainkkal támasztjuk alá. Egyre elkeseredettebbé és dühösebbé válunk, ami persze egyre kevésbé lesz vonzó a másik nem szemében…Végül pedig vagy egyedül maradunk, vagy megelégszünk egy olyan kapcsolattal, ami nem felel meg az igényeinknek.

 

De sajnos van egy nagyon nagy gond ezzel a felfogással… 🙁 Mégpedig az, hogy a hatására elveszítjük a kontrollt a dolgok felett az önnön felelősségünk elhárításával.

 

Mi lenne, ha inkább úgy gondolkodnánk, hogy…

 

2) Elfogadjuk, hogy alapjáraton kevés „normális” férfi / nő létezik, de úgy hisszük, hogy ennek ellenére mi azért kifoghatunk valakit, aki megfelel az igényeinknek. Úgy véljük, hogy ha a lehető legmagasabb minőségű nővé/férfivá válunk, akkor igenis fel fogjuk kelteni a „normális” emberek figyelmét.

 

Tudomásul vesszük, hogy voltak negatív élményeink, de ezekért nem csupán az exeinket tesszük felelőssé, hanem vállaljuk a felelősséget a döntéseinkért, hiszen végső soron mi voltunk azok, akik valamilyen ok folytán őket választották partnerként…Tehát mi is bőven benne voltunk ebben a történetben. 🙁

 

Elfogadjuk, hogy a másik nem viselkedését úgysem tudjuk közvetlenül kontrollálni, ezért inkább azokra a dolgokra koncentrálunk, amikre van ráhatásunk, vagyis elkezdünk a saját portánk előtt söprögetni.

 

Úgy döntünk, hogy végülis mindegy, hogy hány „normális” férfi vagy nő létezik a világon, mert ezt nem akarjuk többé kifogásként vagy mentségként használni a sikertelenségünkre. Inkább a célunkra koncentrálunk az akadályok helyett.

 

Feltételezzük, hogy ha képesek leszünk sokkal jobb minőséget nyújtani, mint az átlag, akkor igenis előbb-utóbb lesz lehetőségünk arra, hogy a kevés „normális” férfi vagy nő közül válogathassunk.

 

És végül talán rájövünk arra, hogy nem is olyan nagy baj, hogy csak kevés van belőlük, hiszen nekünk (optimális esetben) úgyis csak egyetlen „normális” férfira / nőre van szükségünk…?

 

 

Tombor Zsófia /
Lélekgyöngyök