Megoszlanak a vélemények arról, hogy egy távkapcsolat mennyire lehet működőképes. Jelen cikkemben nem is erről szeretnék írni, hanem inkább egy teljesen másik oldalról akarom megközelíteni ezt a kérdést.

 

Természetesen vannak olyan távkapcsolatok, amelyek kölcsönös érzelmeken alapszanak. Ezekkel nincs is semmi gond, hiszen a felek tényleg hűségesen szeretik és megbecsülik egymást.

 

Viszont én már nem egy olyan esetet láttam, ahol az egyik fél úgy Istenigazából nem szerette a másikat. Inkább csak kényelmi okokból, a kihasználás céljából döntött a távkapcsolat mellett.

 

Így csak akkor kellett a párjával foglalkoznia, amikor éppen kedve szottyant rá. Nem kellett hetente többször is találkoznia vele, hanem elég volt csak egy kis időt szánnia a kapcsolattartásra. Nem kellett attól tartania, hogy mikor merül fel az összeköltözés/gyerekvállalás kérdése, mert a távolság miatt erről nem igazán eshetett szó.

 

Mivel a távkapcsolat keretén belül csak kevés alkalommal nyílt lehetőség a találkozásra, ezért a maradék időben nyugodtan lehetett csajozni/pasizni. Nem fenyegetett a lebukás veszélye, hiszen a partner a legtöbbször úgyis a városon kívül volt. Ezáltal nagyon sokáig lehetett párhuzamosan több viszonyt is fenntartani, mivel nem volt valószínű, hogy a vetélytársak összefutnak egymással.

 

Amikor pedig már jól jött volna egy kis romantika és egy kis szex (vagy netán éppen nem sikerült meghódítani a titkos kiszemeltet), akkor időpontot lehetett egyeztetni a hivatalos partnerrel. Remek érzés volt, hogy valaki mindig rendelkezésre állt, ha éppen szükség volt rá valamilyen igény kielégítése érdekében.

 

Éppen ezért a távszerelemben élő embereknek (főleg a hölgyeknek!) azt tanácsolom, hogy figyeljék meg alaposan a partnerük viselkedését! Így előbb-utóbb kiderülhet, hogy az illető tényleg szerelmes-e beléjük vagy hogy csak kényelmi okokból döntött a távkapcsolat mellett. Remélem, hogy az olvasók az előbbi opciót találják majd igaznak az esetükben!

 

 

Tombor Zsófia /
Lélekgyöngyök