Miért olyan nehéz az önvád elengedése egy párkapcsolati kudarc után?

párkapcsolati kudarc-önvád


A nők különösen hajlamosak önmagukat hibáztatni abban az esetben, ha zátonyra futott a kapcsolatuk. 

 

Most nem azt szeretném boncolgatni, hogy mennyire jogos vagy  alaptalan az önvád egy-egy kudarc után. (Szerintem ez amúgy is nagyon szubjektív.)

 

A cikkben inkább arra szeretnék választ adni, hogy sokaknak miért esik annyira nehezükre felhagyni önmaguk jogos vagy alaptalan hibáztatásával.  

 

Az ok a következő. Ha valaki úgy gondolja, hogy tett valami helytelent, és a párkapcsolata ennek következtében esett szét, akkor úgy érzi, hogy az ő kezében van a kontroll. Vagyis az ő viselkedésén múlt az, hogy ez a partnerség milyen irányba kanyarodott.

 

És mivel az ő kezében volt az ellenőrzés, vagyis ő irányított, ezért az övé a felelősség is… Tehát jogos, ha önmagát hibáztatja a kudarc miatt.

 

Ha viszont az illető felhagyna önmaga hibáztatásával, akkor az egyben azt jelentené, hogy valahol a szituáció feletti kontrollt is elengedné.

 

Ez bizony nagyon ijesztő lehet, hiszen arra döbbenti rá az embert, hogy valahol bizony totálisan a külső körülményekre van utalva… Tehát nem az ő hibája volt az, ami történt, hanem csak egyszerűen megtörtént és kész. Lehet, hogy tőle teljesen függetlenül.

 

Ijesztő arra gondolni, hogy mindegy, hogy mit tesz, mert lehet, hogy a partnere ettől még ugyanúgy megalázhatja / megcsalhatja / elhagyhatja / becsaphatja… Efölött nincsen kontrollja.

 

Az önhibáztatás és az önvád csak annak az illúziónak a fenntartására szolgál, hogy mégiscsak tett valamit, amivel magára hozhatta a bajt.

 

Kevésbé félelmetes ennek az illetőnek arra gondolnia, hogy ő tett valamit, ami miatt a partnere rosszul bánt vele… Nem pedig az történt, hogy semmi rosszat nem csinált, de a párja ennek ellenére megalázta, és bizony ő nem bírt semmilyen befolyással a partnere tetteire.

 

Itt egy példa a könnyebb érthetőség érdekében. Tegyük fel, hogy a partnered megcsalt. Ennek következtében Te hibáztatod magadat amiatt, hogy biztos azért történt ez az egész, mert Te nem figyeltél rá eléggé… Ennek az önvádnak az az előnye, hogy azt érzed, hogy a Te kezedben van a kontroll, hiszen a Te viselkedéseden múlt, hogy megcsalt-e vagy sem.

 

Ha azonban elengednéd önmagad hibáztatását, az  félelmetes lenne, hiszen akkor kénytelen lennél elfogadni, hogy bizony a Te viselkedésedtől függetlenül is félreléphetett a párod. Ez pedig azt jelenti, hogy semmilyen garancia nincsen rá, hogy ez  nem fog újra megtörténni… Akármit is teszel, bizonyos szempontból ki vagy neki szolgáltatva, hiszen szabad akarattal rendelkezik, és ha meg akar csalni, akkor a viselkedésedtől függetlenül is félreléphet.

 

 

Tombor-Zsofia-Lelekgyongyok

Tombor Zsófia / Lélekgyöngyök

 

 

 

A képek forrása a pixabay.com.