Női gondoskodás – maszkulin jelleggel

női-gondosodás-


A nők imádnak másokról gondoskodni… 🙂 Sokuk szemében szinte nem is létezik szebb dolog a törődésnél – legalábbis egészen addig, amíg ki nem fogynak a belső tartalékaik, mert utána sokszor már inkább nyűgöt jelent számukra a másokról való gondoskodás.   

 

A dolgot az is nehezíti, hogy társadalmunk szemében az önfeláldozás és az önkizsigerelés számít követendő példának. A nők pedig szeretnének megfelelni az elvárásoknak, úgyhogy sok esetben az erejükön felül is gondoskodnak a környezetükben lévő emberekről. 🙁

 

A gond ezzel csak az, hogy a belső energiatartalékok hiányában a női gondoskodás kezd egyre erőltetettebbé válni. A hölgyek már inkább görcsösen, fogukat összeszorítva, önmagukat kegyetlenül hajtva próbálják meg kiszolgálni a szeretteik vélt vagy valós igényeit.

 

Ettől a „MINDENÁRON MEG KELL CSINÁLNOM, HA BELEHALOK IS” típusú hozzáállástól azonban pontosan a lényeg sikkad el, hiszen a női gondoskodás elveszíti a puha, elfogadó, lágy, feminin jellegét. Már inkább egyfajta haditerv teljesítésére hasonlít az, amikor a nők a hétvégén harmadikféle süteményt sütik a családnak – elvileg szeretetből, de szerintem sokszor inkább megfelelési kényszerből.

 

Ha tehát egy nő az „ERŐMÖN FELÜL IS TELJESÍTENEM KELL” filozófia jegyében gondoskodik a szeretteiről, akkor egy idő után maszkulin jellegűvé válhat a viselkedése – hiszen inkább a férfiasnak számít az, ha valaki folyamatosan feszegeti a saját erejének a korlátait és az érzelmeit félretéve próbálja meg teljesíteni a feladatait.

 

De akkor mi a megoldás erre a helyzetre?

 

Mások kényeztetése csak akkor tud egy nő számára hosszabb távon is élvezetes lenni, ha ő is eleget gondoskodik magáról, és feltölti a saját energiaraktárait. Így nem saját magától vesz el, hanem a benne lévő pluszból ad a többieknek és nem válik férfiassá a gondoskodása. 🙂

 

Persze tudom, hogy a nőknek nagyon nehéz a sok teendőjük mellett időt szakítaniuk magukra, de mégis megéri erre odafigyelniük, mert enélkül egy idő után nagyon rosszul érzik majd magukat a bőrükben…

 

 

Tombor-Zsofia-Lelekgyongyok
Tombor Zsófia /
Lélekgyöngyök