Néha nem is abba az emberbe leszünk szerelmesek, aki a jelen pillanatban előttünk áll, hanem abba a potenciális személybe, akivé a kedvesünk válhatna – HA megváltozna…
A kezdetek kezdetén hajlamosak vagyunk a lehető legjobb színben látni a szerelmünket. Ilyenkor valóban észrevehetünk benne olyan tulajdonságokat és képességeket, amelyeknek a kedvesünk (még) egyáltalán nincsen tudatában.
(„Milyen ügyesen számol! Kiváló mérnök válhatna belőle! / Olyan jól bánik a gyerekekkel, remek apa lenne! / Ha egy kicsit megkomolyodna, akkor nagyon boldog nő lehetnék mellette!”)
Ennek ellenére tudomásul kell vennünk, hogy a párunk a fejlődésében jelenleg ott tart, ahol éppen tartania kell. És egyáltalán nem biztos, hogy valaha is azzá az emberré válik, akivé mi őt tenni szeretnénk…
Lehet, hogy sosem tudja vagy sosem akarja majd kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, amit nekünk tiszteletben kell tartanunk.
Ez azt jelenti, hogy jobban járunk, ha feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy vajon akkor is el tudnánk-e őt fogadni hosszabb távon, ha örökre ugyanolyan maradna, mint most.
És ha a válasz „nem”, akkor lehet, hogy jobb, ha továbblépünk, és hagyjuk őt olyannak lenni, amilyennek ő éppen lenni szeretne…Még akkor is, ha ezzel magunknak okozunk hatalmas fájdalmat.
Bár azt mindenesetre érdemes észben tartanunk, hogy ilyenkor talán nem is a párunkban csalódunk, hanem a mi saját, vele kapcsolatos elvárásainkban…
