Nagyon könnyű úgy szeretnünk valakit, ha az illető csak a jobbik oldalát mutatja meg nekünk. Persze idővel a legtöbb emberi kapcsolatban „megtörik a varázs”, hiszen a párunk előbb-utóbb tesz valami olyat, ami nekünk egyáltalán nem tetszik…
Ilyenkor az első reakciónk általában a megdöbbenés, a kiábrándultság, a csalódottság, a harag, a megbántódás vagy a gyűlölet szokott lenni. Nem értjük, hogyan viselkedhetett így az a személy, aki korábban annyira rendesnek tűnt. Mintha nem is egy emberről lenne szó…
Pedig csupán annyi történt, hogy rájöttünk arra, hogy a párunk sem tökéletes. Ilyenkor talán nem is igazán benne csalódtunk, hanem a saját, rá vetített elvárásainkban.
Csak az első, nagy kiábrándulásunk után következhet a „második szeretet” megtanulása, ami azt jelenti, hogy immár a sötétebb árnyoldalával együtt fogadjuk szívünkbe a társunkat – még akkor is, ha ő egy bizonyos szituációban egyáltalán nem úgy viselkedett, mint ahogyan mi azt akartuk volna.
Rájövünk, hogy ha igazán szeretünk valakit, akkor nem csupán akkor vagyunk érte odáig, amikor a viselkedése éppen megfelel a mi elképzeléseinknek. Elfogadjuk, hogy egy emberben nem csupán fények, hanem árnyak is rejtőznek, és megpróbáljuk a párunkat szerethetőnek látni a maga hibáival együtt is.
Persze a szeretet és a párkapcsolat két különböző dolog. Attól még, hogy felismerjük a „második szeretet” fontosságát, , illetve elfogadjuk a parterünk rossz tulajdonságait és tetteit, attól még dönthetünk úgy, hogy a történtek tükrében inkább mégsem szeretnénk vele tovább együtt lenni – még akkor se, ha már (meg)értjük, hogy a többi emberhez hasonlóan ő sem lehet tökéletes…
