Articles

Rózsaszín köd, korai szex és csalódás az ismerkedésnél

rozsaszin kodMostanában egyre több olyan női panaszba futok bele az interneten, ami körülbelül így hangzik:

 

„Nemrég megismerkedtem egy csodásnak tűnő férfival. Kedves volt velem és azonnal elkérte a számomat, ami nekem nagyon imponált. Telefonon keresztül órákat beszélgettünk, rengeteget nevettünk és elég jól éreztük magunkat.

Elhívott randizni és én persze azonnal igent mondtam. A találkozó remekül sikerült, én pedig a föld felett jártam örömömben, hogy egy ilyen kedves és lovagias férfit fogtam ki. Megvolt köztünk a kémia, én pedig rózsaszín köd varázslatában éltem.

Nemsokára újra elmentünk randizni, én pedig lefeküdtem vele. Azóta nem veszi fel nekem a telefont / nem ír vissza / nem keres / mindenhonnan letiltott / csak átlátszó kifogásokat keres arra, hogy miért nem akar velem foglalkozni.

Nagyon csalódott vagyok, mert én azt hittem, hogy végre megtaláltam a nekem való férfit, erre meg végül kiderült, hogy csak „arra” kellettem neki.”

 

Tény, hogy nem szép dolog, ha egy férfi nem mondja meg a nőnek, hogy csak szexre vágyik tőle, aztán az esemény megtörténtét követően csak bottal lehet ütni a nyomát.

 

De amellett sem tudok szó nélkül elmenni, hogy sajnos sok nő nagyon-nagyon elővigyázatlan. 🙁

 

Vannak, akik szinte azonnal megfeledkeznek az önvédelemről abban a pillanatban, hogy megismerkedtek egy számukra nagyon szimpatikus személlyel. Szinte azonnal egy romantikus Disney-mesébe képzelik magukat néhány kedves szó és mosoly hatására.

 

Nem létező tulajdonságokkal ruházzák fel azt a férfit, aki szinte még semmit sem tett értük. A rózsaszín köd miatt sokkal pozitívabb színben látják őt, mint amilyen valójában.

 

A nők ennek hatására testileg és lelkileg igen hamar odaadják magukat. Ám a fenti eset jól példázza, hogy ennek nagy csalódás lehet a vége.

 

Ha Te el akarod kerülni a levélíró sorsát és nem alkalmi szexre vágysz, hanem valami komolyabbra, akkor – bármiféle erkölcsi ítélkezéstől mentesen – kérlek fogadd meg az alábbi tanácsaimat:

 

  • Ne feküdj le a férfival néhány találkozó után! Ha testileg könnyű préda vagy, akkor kisebb az esélye annak, hogy szexnél többet akar majd tőled. Hagyd vadászni és ne add magadat könnyen! Ne tarts attól, hogy majd lelép, ha nem kapja meg hamar, amit akar… menjen nyugodtan, max. megkímél egy csalódástól.

  • Amíg nem tisztáztátok a státuszotokat és nem vagytok párkapcsolatban, addig lehetőleg ne legyen szex.

  • Szánj időt a VALÓS személyisége megismerésére! Ne gyárts álomképeket, ne hagyd, hogy elragadjon a rózsaszín köd! (lásd még: „Mi az a karácsonyfázás?”)

  • Teszteld a férfit és nézd meg, hogy teljesíti-e az elvárásaidat! Ne fogadd el Őt feltételek nélkül, hanem járj utána, hogy érdemes-e a bizalmadra!

  • Ne azt nézd, hogy mit mond a férfi, hanem azt, hogy mit csinál és hogy hosszabb távon hogyan bánik Veled! Legyél elővigyázatos, mert ha megszólal benned a vészjelző, annak oka van!

  • Tekints úgy a szexre, mintha az egy „kincs” lenne. Ne osztogasd el akárkinek! Értékeld magad annyira, hogy nem adsz belőle minden jöttmentnek.

  • Hagyj időt arra, hogy közted és a férfi között érzelmi kötelék alakuljon ki. Azt is mutasd meg Neki, hogy mennyire értékes és tiszteletreméltó nő vagy. Így kisebb arra az esély, hogy csak egy szextárgyként fog bánni Veled.

 

Persze nincsen 100 százalékos biztonsággal működő recept a Téged csak szexre használni akaró férfiak kiszűrésére. De remélem, hogy a fenti tanácsok segítségével képes leszel elkerülni a rózsaszín köd miatti csalódást!

 

Tombor Zsófia / Lélekgyöngyök

 

A kép forrása itt van.

Nem teszünk meg a kapcsolatunkért minden tőlünk telhetőt, mert…

parkapcsolat elhagyas szakitasNem teszünk meg minden tőlünk telhetőt a kapcsolatunkért, mert úgyis elhagynak

 

vs. 

 

Elhagynak azért, mert nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt a kapcsolatunkért

 

A csalódásainkat követően gyakran úgy vagyunk vele, hogy nem akarunk túl sok energiát áldozni az új párkapcsolatunk fenntartására, mert úgy érezzük, hogy nem éri meg az erőfeszítést a korábbi rossz tapasztalataink alapján. (Persze emellett azt is elvárjuk, hogy a korántsem 100%-os energiabefektetésünk mellett legyen 100%-os párkapcsolatunk, ami eleve lehetetlen.)

 

Ha azonban a védekezésünk miatt csak ímmel-ámmal járulunk hozzá a viszonyunk fenntartásához, akkor azt a másik biztosan észre fogja venni. És az is lehet, hogy végül azért hagy ott minket, mert elege lesz abból, hogy korántsem teszünk meg minden tőlünk telhetőt a kapcsolatunkért a korábbi, tőle teljesen független csalódásaink miatt. Pedig ha elegendő energiát raktunk volna bele, akkor az is lehet, hogy egy igazi, elmenni egyáltalán nem akaró társat és egy gyümölcsöző párkapcsolatot nyertünk volna vele…

 

Tombor Zsófia / Lélekgyöngyök