Szakítás után mi történjen az ajándéktárgyakkal?

szakítás utáni mi legyen az ajándékkal


Egy szakítás szinte sosem könnyű, hiszen mindkét fél részéről fájdalommal jár a kapcsolat elengedése.
Ha valaki több ajándéktárgyat is kapott a volt párjától, akkor felmerül benne a kérdés, hogy mit kezdjen velük a végszó kimondását követően.  

 

(Mivel az emberek a szakítás után egyfajta gyászfolyamaton mennek keresztül, ezért itt is alkalmazható az a technika, aminek a segítségével a gyászolók a hozzátartozójuk után maradt tárgyak sorsáról dönthetnek.)

 

Először is fejben össze kell gyűjteni, hogy milyen ajándéktárgyak maradtak a volt kedves után, majd 3 csoportba kell osztani őket.

 

Az 1. csoportba kerüljenek azok a tárgyak, amik emlékként mindenképpen maradhatnak és nem kell túladni rajtuk.

 

Az 2. csoportba azok a holmik tartoznak, amiknek biztosan menniük kell. (Lásd: továbbajándékozás, jótékonykodás, kidobás stb.)

 

A 3. csoportban pedig azok a tárgyak lesznek, amiknek a sorsáról egyelőre nem tud határozni a tulajdonosuk. Később érdemes megint elgondolkodni azon, hogy az ebben a csoportban lévő ajándéktárgyak az 1. vagy a 2. csoportba kerüljenek. Időről időre felül kell vizsgálni a képzeletbeli lista pontjait egészen addig, amíg azok teljesen el nem fogynak.

 

A szakítás után illendő visszaadni a volt kedvesnek a saját tulajdonát képező, személyes tárgyakat. Viszont a tőle kapott ajándékokat nem illik visszaadni! Természetesen tőle sem illendő visszakérni a neki adott meglepetéseket.

 

 

Tombor-Zsofia-Lelekgyongyok

Tombor Zsófia / Lélekgyöngyök

 

 

A képek forrása a pexels.com.