A „karácsonyfázás” azt a jelenséget takarja, amikor valaki egy szimpla fenyőre gyönyörű díszeket rak, ami ettől varázslatosan szép lesz. Az illető teljesen beleszeret a díszek jelentette illúzióba. Ám az a fa valójában csupán egy teljesen hétköznapi élőlény, amire ráaggatott néhány olyan tárgyat, ami valójában nem is hozzá tartozik.  

 

A „karácsonyfázás” bizony az emberi játszmák színterén is előfordul.

 

Sokak valójában nem egy konkrét emberbe lesznek szerelmesek, hanem abba a feltuningolt illúzióba, amit erre a személyre rávetítettek. Egy csúnyácska fenyőre gyönyörű díszeket aggatnak, majd beleszeretnek a szemet gyönyörködtető karácsonyfába…

 

Ezzel viszont az a baj, hogy a karácsony szépen lassan úgyis elmúlik.

 

Előbb-utóbb le kell majd szedni a díszeket, csakhogy ez nagyon fájdalmas. (Vagy ha valaki nem akarja leszedni őket, akkor az elkorhadó karácsonyfa úgyis le fogja dobni magáról a számára egyre kényelmetlenebbé váló súlyokat.)

 

A „karácsonyfázás” azért rossz, mert végül az illetőnek el kell engednie azt a Disney-mesét, ami valójában sosem létezett, csak ő megteremtette magának.

 

Talán mindannyian egyetértünk azzal, hogy szörnyű arra gondolni, hogy az az ember, akibe szerelmesek voltunk, igazából nem is létezik. Ő nem az a karácsonyfa, aminek mi felöltöztettük. Hanem az a satnya fenyő, aminek nem mértük fel a valós értékét, mielőtt hazavittük volna az otthonunk (és a szívünk) falai közé…

 

 

Tombor Zsófia / Lélekgyöngyök

 

 

 

 

A képek forrása a pixabay.com oldal.