Kezdesz szerelmes lenni, de valami mégsem stimmel..?

rózsaszín-köd-szerelem-


Hajlamos vagy arra, hogy teljesen elmerülj a rózsaszín ködben, amikor feltűnik az életedben egy megfelelőnek tűnő férfijelölt..?  

 

Ha igen, akkor jól tudod, hogy a kezdetekben könnyű álomképeket gyártani és beleszeretni egy olyan emberbe, aki talán csak az illúziók szintjén létezik és valójában egyáltalán nem méltó arra, hogy komolyabban foglalkozz vele.

 

Igen ám, de akkor hogyan tudsz tiszta vizet önteni a pohárba, ha már kezd elborítani a rózsaszín köd, de valahol mélyen legbelül azt érzed, hogy valami mégsem stimmel ezzel a “kapcsolattal”?

 

Azt tanácsolom, hogy ilyenkor kérdezd meg magadtól azt, hogy “ez a férfi konkrétan mit tett eddig értem, illetve én eddig mit tettem értem..?”

 

Csinálj fejben egy listát ezekről a dolgokról! Annyit elárulok, hogy sajnos nagyon kiábrándító tud lenni a végeredmény, úgyhogy ne lepődj meg rajta, ha a számvetésnél kiderül, hogy ő teljesítménye valójában csupán annyi volt eddig, hogy kétszer felhívott és szépeket mondott, a romantikus történet többi részét pedig Te alkottad meg magadnak azzal, hogy Te tettél meg érte bizonyos dolgokat. Ugyanis szinte mindig Te voltál az, aki találkozót kezdeményezett, aki közös programokat talált ki, aki apró meglepetéseket vett…

 

Persze nagyon fáj kiszakadni a rózsaszín álmodozásból, de talán még mindig jobb az elején rájönni arra, hogy nem stimmel az adok-kapok egyensúlya, mint elpazarolni egy olyan emberre hónapokat és éveket, aki ezt valójában nem érdemli meg.  

 

 

Tombor-Zsofia-Lelekgyongyok

Tombor Zsófia /
Lélekgyöngyök